#Demokratikus Koalíció (DK)

Fontos határidő jár le ma a pártoknak
 

Fontos határidő jár le ma a pártoknak

Kedden 16 óráig lehet bejelenteni az országos listákat az áprilisi országgyűlési választásra. Eddig három pártlistát vettek nyilvántartásba, és további 11-et jelentettek be a Nemzeti Választási Bizottságnál.

MTI MTI

Gyurcsány saját őszödi mondásával védi Czeglédy Csabát
 

Gyurcsány saját őszödi mondásával védi Czeglédy Csabát

Hétfőn döntenek Czeglédy Csaba újbóli előzetes letartóztatásáról a Szegedi Járásbíróságon, ahova Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára is elment. A DK elnöke visszautasította, hogy Czeglédy ügyével próbálják az ellenzékre húzni a tiltott pártfinanszírozás gyanúját, de nem tudta megmondani, hogy egykori ügyvédje bűnös-e az iskolaszövetkezeti botrányban.

Szlavkovits Rita Szlavkovits Rita

Ráugrott Áderre a DK a szavazati jogos felszólalása miatt
 

Ráugrott Áderre a DK a szavazati jogos felszólalása miatt

Vasárnap került elő egy felvétel a köztársasági elnökről, aki 1993-ban még parlamenti képviselőként arról beszélt, miért nem támogatja a Fidesz, hogy a szavazati jogot kiterjesszék a külföldön élő magyarokra. Vadai Ágnes arra szólította fel Ádert, álljon melléjük.

hvg.hu hvg.hu




Véget vetne Gyurcsány a százezres ukrán nyugdíjaknak
 

Véget vetne Gyurcsány a százezres ukrán nyugdíjaknak

Az ukrán határ közelében tömegessé vált a visszaélés a Magyar Népköztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége közötti, a szociális ellátás területén való együttműködésről szóló, több mint ötven évvel ezelőtti egyezmény rendelkezéseivel. Ennek lényege, hogy ukrán állampolgárok tömegével létesítenek fiktív lakcímet, majd nyújtják be igényüket az egykori Szovjetunióban, illetve Ukrajnában szerzett szolgálati, biztosítási időre hivatkozva az ukrajnainál összehasonlíthatatlanul magasabb magyarországi ellátásra, jellemzően nyugellátásra.

hvg.hu hvg.hu